Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Erős Magyarországot kell építenünk, olyan országot, ahol javul az élet minősége – mondta Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója.
Magyarország versenyképességét erősíteni kell, ehhez a jövőben az országnak át kell térnie a tudásalapú gazdaságra – mondta Palotai Dániel, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója, főközgazdásza a Világgazdaság napilap Versenyképesség – Magasabb fordulatszámon címmel megrendezett konferenciáján csütörtökön Budapesten.
Palotai Dániel kiemelte: erős Magyarországot kell építenünk, olyan országot, ahol javul az élet minősége, ehhez megfelelő fizetéseket kell adni a dolgozóknak, magas színvonalú egészségügyet és versenyképes oktatást kell teremteni. Elengedhetetlen ehhez a stabil államháztartás fenntartása - hangoztatta a jegybank főközgazdásza. Jelezte: az MNB a közeljövőben komplex versenyképességi csomagot hoz majd nyilvánosságra.
Csath Magdolna, a Nemzeti Versenyképességi Tanács tagja szerint a Made in Hungary korszakból át kell lépni az Invented in Hungary időszakba, azaz növelni kell a magyarországi cégek által előállított hozzáadott értéket, meg kell emelni többek között a kis- és közepes cégek termelékenységét, hatékonyságát, és szükség van a hazai cégek innovációs képességének erősítésére is.
(MTI)